A jóga hamis spirituális tanításairól


Az egó maga az én. "Ahogy fent, úgy lent" – ezért kell egységként dolgoznunk a fejlődés érdekében. A szanszkrit szó, a "jóga" jelentése "egység". Médiumi tevékenységem alatt sok halott ember lelkét invokáltam. Az asztrál-síkon az elhunyt lelkek stagnálnak, és nem változnak, nem fejlődnek. A lélek fejlesztéséhez fizikai testre is szükség van.

A Jobb Kéz Útjának tanításai miatt a keleti tanok sok gyakorlója kevés tudással rendelkezik arról, hogyan használja saját erőit. Az éntelenség, áldozat, aszketizmus, tagadás, a fizikai én elhanyagolása, és a szűziesség (a szexuális kapcsolatok hiánya) mind azt célozzák, hogy megakadályozzák, az emberek hozzájussanak az elme erejéhez.

Az embernek szüksége van a fizikai énre a lelke fejlesztéséhez. A fizikai én uralása egy másik dolog. Egy haladónak képesnek kell lennie a fájdalom legyőzésére. A fizikai én uralása, és a fizikai én elhanyagolása/figyelmen kívül hagyása két nagyon különböző dolog. Ha valaki elhanyagolja a fizikai énjét, felbontja az egységet. A jóga ebben az értelemben nem csak egy fogalom. Ugyanez vonatkozik az egóra és a vágyakra.

Nem szabad hagynunk hogy a vágyaink uralják az életünket, de vágyak nélkül az élet értelmetlenné válik. Vágyaink, óhajaink tesznek minket egyedi emberekké, ők adják nekünk a személyiségünket. Vágyak nélkül stagnálunk, és nincs semmink. A vágyaink motiválnak minket, és az egónk maga az énünk. Saját lényeges részeinket megtagadva felbontjuk az egységet. A jóga vagy más tan gyakorlata sem kezdődhet el vágy nélkül. Vágyak nélkül nincs semmink. Az erős vágy erős elmével kombinálva teszi sikeressé a mágikus munkákat. Ha az életerő erős, az élni akarás vágya is erős. A vágy hiánya a halál. Ha nincsenek többé vágyaink, gyakorlatilag abbahagyjuk az életet.

Legtöbbünk egyetért abban, hogy mikor találkozunk és egyesülünk Sátánnal, ő összeszed minket spirituálisan. Teljesnek érezzük magunkat, mint még soha azelőtt. A népszerű jóga-tanítások csak eltérítenek minket a hatalomtól, hasonlóan a kereszténység és hasonló vallások minden tanításához. NE VEDD ŐKET FIGYELEMBE. Csak a fizikai technikákat használd.

A csakrák és kundalini aktiválása közben az ember több állomáson keresztül érkezik meg. Ezek közül néhányban jelen van a szexuális késztetés hiánya. Ez azért van, mert a kundalini szexuális, és mikor elkezdjük a meditációkat, ezt az energiát a lélek más helyeire irányítjuk. Az emberek arról is beszámoltak, hogy sokkal erősebb orgazmusaik vannak a kundalini ingerlése után. Ha több bioelektromosságunk van, az orgazmusok sokkal erősebbek és kellemesebbek. A kundalini felébresztéséhez, ha lehet, a szexet is hozzá kell adni. A kundalini az életerő, és nagyon szexuális természetű. Egyiptom piramisain és templomain olyan falfestmények vannak, melyek azt mutatják, ahogy az Istenek a csakráikat hangolják. A férfi Isteneket mindig teljes erekcióval ábrázolják ezen folyamat végzése alatt.

Az életerő és a szexuális késztetés ugyanaz. A több évszázadnyi hazugság az önmegtartóztatásról és az önmegtagadásról fizikailag és spirituálisan is elnyomásban tartotta az emberiséget. Mikor az életerő erős, az ember nem tapasztal depressziót, apátiát, hiábavalóság-érzést, sem reménytelenséget.


Back to Important Information Concerning Meditation

 

© Copyright 2003, 2005, Joy of Satan Ministries;
Library of Congress Number: 12-16457