A Tűzkígyó: átalakulás meditációkon keresztül


Van pár dolog amit meg kell említenem az erő-meditációkról. Sajnos az életben ritkán megy végbe akármilyen átalakulás fájdalom nélkül. A hatalomra - ún. Természetfeletti hatalomra – vágyó emberek rá fognak jönni, hogy fájdalmat kell megélniük az eléréséhez.

A testünk és az elménk hozzászokott, hogy egy bizonyos mennyiségű életerővel üzemel. Mikor komoly változtatásokat hozunk létre ebben az életerőben, előjöhetnek bizonyos kellemetlen mellékhatások. Ez adott, de egyben egyéni is.

Az életerő, mint minden elektromosság, FORRÓ. TŰZFORRÓ. A test a szélsőséges hőre különböző módokon reagálhat. Ezek közül néhány elég kellemetlen. Gyulladások, kitörések, égő érzés a legáltalánosabb.

A tudás minden – ha tudod mire számíthatsz, az egyenlő azzal, hogy megérted. Egyik tagunknak a papságban olyan forró lett a fém medálja, hogy megégette a bőrét.

Ez a fajta dolog elmúlik, habár egy-két héttől akár évekig is eltarthat. Ha a fizikai én hozzászokik, a lélek teljesen átalakul.

Ez olyan, mint az erőedzés és a tömegnövelés súlyemelés segítségével. Emlékszem, mikor elkezdtem edzeni, néha volt olyan, hogy az ágyból sem tudtam felkelni a fájdalom miatt. Beletelt néhány évbe, de most már maradandó a csontsűrűségem, és a testi erőm/tömegem.

Ne feledd, a meditációra ugyanez vonatkozik. A testedzéssel ellentétben ha itt elérsz egy szintet, nincs visszafordulás. Csak előre mehetsz. A megállás némely esetben katasztrofális lehet. Az ember visszavehet a tempóból, de ez nem sokat fog változtatni, mivel már elért egy bizonyos pontot.

Nagyon kevés cikk vagy forrás (vagy inkább egy sem) tartalmaz semmilyen ellentmondást a haladó meditációk hatásait illetően.

1. Az epilepsziás, vagy agyvérzésen túlesett emberek KÜLÖNÖSEN lassan, vagy egyáltalán ne haladjanak. Megnövelnék az elektromosságot a testben és az agyban – eleget mondtam?

Még a normális emberekben is okozhat enyhe agyvérzéseket a megnövekedett elektromossághoz való testi beállás.

2. Mindenki MINDIG győződjön meg róla, hogy a meditáció közben belélegzett levegő tiszta. A mély légzés nem különb az aerobik edzésnél és a futásnál/kocogásnál, és hasonlóan fogja a tüdőtés a légzőrendszert befolyásolni. A hideg levegő mellhártyagyulladást, a szennyezett levegő tüdőproblémákat okozhat. Ezt tartsd észben.

Annak a jelei, hogy a kundalini készül felemelkedni:Signs the Kundalini is about to ascend

1. Spontán fizikai/elektromos energiaáradat, ami rándulásokat, nyilallásokat, remegést, energiahullámokat, és akár rángatózást is okozhat.

2. Megnövekedett érzék-tudatosság – meleg, hideg, hangok, erős ízek, szagok, a testkép emelkedett érzése vagy annak hiánya; erős, égető aura érzése, zavaró gondolatok (ezért fontos az üres meditáció és az erős elme, hogy az ilyen gondolatokat elűzzük).

3. Álmatlanság, inszomnia. Egy nő 5 hónapig nem aludt.

4. Pozitív dolgok: megnövekedett megértés, sokkal könnyebb kommunikáció a Démonokkal, a 6. érzék nagyban megerősödik. Leírhatatlan gyönyör- és békeérzés.

5. A külső környezetnek nincs rád hatása – az emberek dühösek lesznek, de te nyugodt maradsz.

Ez a Kundalini felébredésének szakasza. Az egyénen is sok múlik, pontosabban az egészségén, és a múltban végzett meditációkon. Minél erősebb vagy minden értelemben, annál kevesebb problémád lesz.

A kundalini/bioelektromosság forró, mint az olvadt ólom. Ha forróságot érzel a farokcsontod tövénél, vagy felfelé húzó, néha pörgő érzést (néhányunk ilyet is tapasztalt), az azt jelzi, hogy a kundalini aktiválódott.

Minden csakrának teljesen nyitottnak és akadálymentesnek kell lennie. A tűzkígyó át fog szúrni minden csakrát felemelkedése közben. Néhány ember számára ez forró mint az izzó vas. Az embernek koncentráltnak kell maradnia, és kiirányítania az energiát a koronacsakráján.

A kundalini néha pattogni vagy morajlani fog, miközben fehér villámként szikrázik, ahogy eléri a 6. csakrát. Ez annyira fényes lehet, amilyet még sosem tapasztaltál az életedben. Ekkor jön be a nyugodt, teljes kontroll.

A kundalinit mindenki egyéni módon tapasztalja meg. Amit egyesek tapasztalnak, mások lehet hogy nem.

Itt van néhány informatív link. Gopi Krishna kiterjedten ír a témáról. Állítólag sokat szenvedett az átalakulás során, de amint ez véget ért, olyan gyönyört tapasztalt élete végéig, amit azelőtt soha nem ismert.
LINK

Thoth írta, hogy az igaz spiritualitásban a legnagyobb akadály a FÉLELEM. Itt van az, hogy az erősek túlélik a gyengéket. Nem szabad félnünk. Atyánk és az Őrződémonod vezetni fog. Ha szükséges, akár noszogatni is. Az emberek csak beszélnek arról, hogy természetfeletti képességeket és hatalmat akarnak – ez a helyes út, de ebben az életben semmit nem érhetünk el fájdalom nélkül.

Sokan csak fecsegnek, tévesen azt hiszik, "ők már Istenek". Legtöbbjük számára azonban ez csak egy legenda a saját fejükben.


Vissza a Fontos Információ az Erő Meditációkról oldalra

 

© Copyright 2003, Joy of Satan Ministries;
Library of Congress Number: 12-16457